Tűzivíztározó építésének előírásai

A tűzivíztározókról általánosságban kevesen és keveset hallhatnak, pedig ezek megléte elengedhetetlen bizonyos területeken. Ezért az alábbiakban összegyűjtöttük a tüzivíztározók építésének elősírásait, hogy mikor hol kötelező és milyen engedélyekhez kötött ezek kialakítása.

Mi az a tűzivíztározó?

Azon cégek, vállalkozások tekintetében, ahol gazdálkodási tevékenységet folytatnak, kötelesek gondoskodni az általuk működtetett létesítmények oltóvíz-ellátásáról. Az oltóvizet szolgáltathatja a közműhálózat is, de előfordulhat, hogy a szolgáltató nem tud megfelelő mennyiségű és nyomású vizet biztosítani. Ebben az esetben meg kell oldani a vízellátást, amire az úgynevezett tűzivíztározó, vagy más néven oltóvíztárolót kell kiépíteni.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a szükséges oltóvizet a meglévő vízhálózatról, oltóvíz hálózatról biztosítják, de ahol ez nem lehetséges, ott oltóvíztározó létesítését írhatja elő az országos tűzvédelmi szabályzatról szóló 54/2014 (XII. 5.) BM rendelet.

Tűzivíztározó építési engedélyek

Amennyiben víztározó olyan műszaki létesítmény, melyet jellemzően építési munkával valósítanak meg (pl. beton medence, földmedrű fóliázott épített medence), akkor építményről beszélhetünk.

Ha építményről beszélünk, akkor az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Eljárási kódex) 1. számú melléklete alapján megállapítható, hogy az oltóvíz tároló építményre építési engedélyt kell kérni. Tehát az említett rendelet hatálya kiterjed az oltóvíztározóra is indirekt módon, mivel nincs feltüntetve az engedély nélkül végezhető tevékenységeket megnevező listában, így a kialakítására építési engedélyt kell kérni.

Oltóvíztározó engedélyeztetésre

Tekintettel arra, hogy egy tűzivíztározó építmény építés engedélyezésére kiterjed az Eljárási kódex hatálya, így főszabályként megállapítható, hogy az építési engedélyezési eljárást az építésügyi hatóság folytatja le, de szükség esetén a tűzvédelmi szakhatóságot is bevonhatja az engedélyeztetés menetébe.

Tűzivíztározó jellemzői

A víztározó tartályok bár különböző anyagokból készülhet, általánosságban vasbetonból, vagy acélból készülnek, de tűzivíztűrozók esetében csak vasbeton kialakításról beszélhetünk. Az ilyen vasbeton tüzivíz tárolók szigetelésére kiemelt hangsúlyt kell fektetni. Erre a legelfogadottabb megoldást a PVC alapú szigetelőanyagok jelentik.

Ahhoz azonban, hogy megfelelő szigeteléssel lehessen ellátni az adott oltóvíztárolót, mindenképp figyelmet kell szentelni az alábbi tulajdonságoknak:

  • tökéletes folyadékzárás megléte,
  • aljzatból származó vegyi és mechanikai igénybevételeknek való ellenállás
  • mikroorganizmusokkal szembeni ellenállás,
  • esetenként UV-sugárzással szembeni ellenálló képesség.
  • aljzathoz illeszkedő szigetelés

Tűzivíztározók szigetelési megoldásai

A minőségi gyártók kínálatában jellemzően a mélyépítésre szánt szigetelő lemezek alkalmasak lehetnek tűzivíztározók szigetelésére is, hiszen egy relatíve egyszerű igénybevételnek (vízzárásnak) kell csupán ellenállnia. Az Alkorplan termékkínálata pontosan megfelel ennek a kritériumnak, így többek között az ALKORPLAN 35053, vagy 35052 típusú szigetelőlemezek is alkalmasak lehetnek oltóvíztárolók szigetelésére.

Összegezve:

Amennyiben tehát szüksége lenne saját tűzivíztárolójának minőségi vízszigetelésére, akkor mindenképp érdemes lehet a Renolit kínálatában is megtalálható ALKORPLAN termékei között válogatnia. Szükség esetén pedig forduljon bátran kollégáinkhoz, akik segítenek kiválasztani az ideális szigetelési megoldást.

Párazáró fólia alkalmazása

A párazáró fóliák alkalmazása az utóbbi években vált egyre népszerűbbé, hiszen egyre nagyobb igény mutatkozik a tetőterek beépítésére, vagy csak a megfelelő szintű szigetelés eléréséhez. Az alábbiakban éppen ezért a párazáró fólia alkalmazásával és a megfelelő fólia kiválasztásával foglalkozunk.

Párazáró fólia kiválasztása

Párazáró fóliák esetében érdemes tisztában lenni azzal, hogy tökéletes és teljesen párazáró anyag alig elérhető a piaci kínálatban. Lényeges kérdés, hogy az adott anyag milyen nyomáson, milyen hőmérsékleten, milyen vastagságban és mennyi vízpárát képes kizárni és így megakadályozni az áthaladását az anyagon.

Éppen ezért érdemes olyan anyagot választani, amiről tudjuk, hogy mennyi a párazáró képessége. Ez már egy viszonylag könnyen megválaszolható kérdés. Ugyanis, ha megmondják, hogy a páratechnikai méretezés szerint milyen páraátbocsátási, vagy páradiffúziós (páraáteresztési) képességei vannak, vagy legyenek a keresett anyagnak, akkor képesek lehetünk megfelelő megoldást találni, több változatban is.

A megfelelő párazáró fólia kiválasztáshoz az alábbi értékeket érdemes megvizsgálnunk:

  • páradiffúziós ellenállási szám
  • páradiffúziós egyenértékű légréteg vastagság

Páradiffúziós ellenállási szám

Ez egy mértékegység nélküli szám, melynek jele (μ), így egy arányszámról beszélhetünk ez esetben. Ez az arányszám megadja, hogy milyen vastag anyag páradiffúziós ellenállása egyenlő 1 m levegő ellenállásával.

  • μ = δ levegő / δ anyag

Páradiffúziós egyenértékű légréteg vastagság

A páradiffúziós egyenértékű légréteg vastagság, melynek jele (Sd) megmutatja, hogy milyen vastag levegőréteggel egyenértékű az anyag páradiffúziós ellenállása, ha a kérdéses anyagunk vastagsága “d”.

  • Sd = μ · d

Párazáró fólia előnye

A párazáró fólia használata régebben nem volt túlzottan népszerű, azonban manapság egyre természetesebb, hogy a tetőteret beépítjük, és ott külön lakrészt alakítunk ki. Ezzel egy időben divatba jött a mediterrán jellegű, kisebb hajlásszögű tetők alkalmazása is, ami szintén igényelte az innovatív megoldások alkalmazását.

A fellépő új igények tekintetében, a tetőtereket fokozottan óvni kell, mert a beépítésre kerülő anyagok, mint például a gipszkarton vagy a különböző hőszigetelések, a nedvességre különösen érzékenyek. Ezért kiemelten fontos, hogy a tető megfelelően zárjon, és a csapadékot a lehető leghatékonyabban kívül tartsa.

A párazáró fóliák pontosan ezt teszik, vagyis megakadályozzák, hogy az eső, pára, vagy a porhó bejusson a tetőtérbe, és ott felszívódjon a szigetelésbe, ezzel rombolva annak hatékonyságát és penészedést idézve elő.

Minőségi párazáró fóliák

Amennyiben minőségi párazáró fóliát keres, akkor az Alkorplan márka kifejezetten ideális választás lehet az Ön számára. Az alacsony sűrűségű polietilén páratechnikai fóliákon túl, olyan különleges technológiák közül is válogathat, mint az öntapadó, bitumenes alumínium fólia.

Amennyiben kifejezetten magas párazárási igény mutatkozik, akkor annak kielégítésre az utóbbi, alumínium fólia használata javasolt, melyet ALKORPLUS 81002-ként is megtalálhat.

Összegezve:

A megfelelő párazáró fólia kiválasztása tehát az alkalmazási igényektől is függ, éppen ezért mindenképp érdemes egyeztetni munkatársainkkal, akik segítenek az ideális típus kiválasztásában a párazáró fóliák esetében is.

A legjobb vízszigetelési megoldások csarnokok esetében

Csarnokok esetében a hő, valamint vízszigetelési tulajdonságok megfelelő kialakítása kiemelten fontos. Erre azonban sok esetben nem fektetnek kellő hangsúlyt, holott ez az épület élettartamát, fenttartási költségeit és így megtérülését is nagyban befolyásolhatják. Emiatt a legjobb vízszigetelési megoldások csarnokok esetében is rendelkezésre állnak, de fontos, hogy mindig a csarnok tulajdonosának igényei és a helyi tulajdonságok figyelembevételével történjen a szigetelés kiválasztása.

Ha csak általános tanácsokat szeretne csarnoképítésről, olvassa el az Erre figyeljen csarnoképítés során! bejegyzésünket.

Csarnoképítés lépései

A csarnoképítés több fázisból tevődik össze, de sajnos sokszor előfordulhat, hogy valamely téren az adott kivitelező nem üti meg az elvárt színvonalat. Ezek az építési fázisok az alábbiak lehetnek:

  • épület funkciójának meghatározása
  • ingatlan terület kiválasztása
  • engedélyek beszerzése
  • alapozás
  • vázszerkezet kialakítása
  • falváz és tető felszerelése
  • szigetelés elhelyezése
  • belső- és külső szakipari munkák

A leggyakoribb hibák a helytelen alapozásból, a vázszerkezet elégtelenségeiből és a szigetelés hibáiból adódhatnak. Utóbbi esetében a csarnokszigetelés utólagos javítása is kivitelezhető, de természetesen a legjobb, ha már a csarnokszigetelés menetekor a minőségi megoldások közül választunk.

Mi a csarnok szigetelés?

Csarnok szigetelés alatt ipari-, raktár-, rendezvény-, vagy több célú csarnokok lapostetős hő- és vízszigetelését értjük. Ilyen esetben a gyors lefedést lehetővé tevő, mégis évtizedekig tartós szigetelési megoldások a legkelendőbbek.

A csarnokok esetében egyhéjú, egyenes rétegrendű tetőkről beszélhetünk. Az ilyen épületek leggyakrabban acél könnyűszerkezetes, vagy vasbeton vázas, helyszínen szerelt, ritkábban több szerkezeti egységében is előre gyártott elemekből álló nagy méretű létesítmények. Mivel az épületeket nagy méretek jellemzik ezért a nagy méreteket könnyen követni képes lágyfedés indokolt.

Csarnok vízszigetelés előnyei

A megfelelő víz-, hő- és hangszigetelés megléte mind a munkáltató, mind a leendő dolgozók érdeke. Ha egy ipari létesítményben például termelő munka zajlik vagy állatokat tartanak, a hőszigetelés és a vízszigetelés egyaránt fontos, a törvényi előírásokon túl is. Ugyanis minél kevésbé vannak hatással a külső körülmények a termelésre, annál hatékonyabban működhet az adott cég, ráadásul a fenttartási költségek is csökkenthetők.

A rossz vagy hiányos szigetelés pótlása azért is lényeges, mert ennek hiányában az épület élettartama jelentősen lerövidülhet.

Utólagos csarnokszigetelés

Amennyiben utólagos csarnokszigetelés van szükség, a korábbi szigetelés elöregedése miatt, vagy kivitelezési hiányosságok miatt, akkor elsődlegesen újabb tervekre lesz szükség. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen céllal készül a szigetelés. A cél pedig meghatározza a felhasznált anyagokat is, hiszen egészen másra lesz szükség, ha csak vízszigetelést, vagy ha esetleg zajt is szeretnénk tompítani.

Emellett arra is érdemes gondolni, hogy van-e már meglévő szigetelés és szükség van-e annak eltávolítására. Bizonyos esetekben az utómunka csak azért szükséges, mert a korábbi rétegek elfáradtak, vagy kevésnek bizonyultak.

Csarnokok vízszigetelési megoldásai

Amennyiben tehát hosszútávra szeretnénk megoldani csarnokunk vízszigetelését, akkor mindenképp minőségi megoldást érdemes választanunk. Erre a Renolit Kft több megoldást is kínál a vevő igényeihez igazodva:

Ha semmilyen rendkívüli igény nincs, egyszerűen csak olcsó, gyorsan, az általánosan megszokott környezeti igénybevételekhez keresnek egy jó megoldást, akkor a mechanikai rögzítésű, Alkorplan F elnevezésű lágyított PVC alapanyagú, poliészterszövet erősítésű, világos szürke lemez a legjobb választás:

A Renolit kínálatában található Alkorbright szigetelési megoldások a víz elleni védelem mellett, jó hő- és fényvisszaverési tulajdonságokkal rendelkezik. Emiatt elektronikai, finommechanikai, autópiari, precíziós gépek gyártásával foglalkozó üzemekben, vagy hűtőházaknál, élelmiszerfeldolgozóknál lehet jó választás ez a szolár reflexiós indexszel rendelkező anyag.

Emellett a Renolit kínálatában találkozhatunk az Alkorsmart nevet viselő szigetelési megoldással, mely a különleges Solar Shield Technológiával a „hűvös tető” kategóriát is elérhetővé teszi a cégek számára. Sőt mi több amennyiben napelemek telepítésében is gondolkodunk, akkor az Alkorsolar rendszer alkalmazásával nem csak a vízszigetelés válik megoldottá, de a fotovoltaikus panelek telepítésére is megmarad a lehetőség a szigetelés sérülés nélkül.

Összegezve:

A csarnokok vízszigetelésére tehát több opció is rendelkezésünkre áll, de a legfontosabb, hogy ezek közül mindig az adott cég csarnokának igényeihez legjobban passzoló megoldást válasszuk ki.

Erre figyeljen csarnoképítés során!

Egy-egy csarnok építése minden vállalkozás és cég esetében komoly volumenű beruházásnak tekinthető. Emiatt természetes, hogy minden befektető a lehető legjobb eredményre vágyik, amikor saját csarnoképítésbe kezd. Ehhez azonban nem árt tisztában lenni, hogy mire is figyeljünk csatornaépítés során, így nagy vonalakban mi is képbe kerülhetünk az elvárható minőségről

Csarnoképítés lépései

Szerencsére a csarnoképítés is jól elkülöníthető fázisokra osztható, melyeken egymás után haladva érhető el az épület végleges formája. Amennyiben ezekkel tisztában vagyunk, akkor nem kell teljes egészében a kivitelezőre hagyatkoznunk, hiszen mi magunk is ellenőrizhetjük az elvégzett munkát és annak minőségét. Amennyiben röviden szeretnénk összefoglalni a csarnoképítés folyamatát, akkor az alábbi lépéseken kell végig haladnunk:

  • épület funkciójának meghatározása
  • ingatlan terület kiválasztása
  • engedélyek beszerzése
  • alapozás
  • vázszerkezet kialakítása
  • falváz és tető felszerelése
  • szigetelés elhelyezése
  • belső- és külső szakipari munkák

Csarnok funkciójának meghatározása

A leendő csarnok célját már az építkezés előtt a lehető legpontosabban meg kell határozni. Ez a funkció lehet például:

  • raktár,
  • gyártócsarnok,
  • iroda,
  • üzlet.

Raktárak esetében mindenképp érdemes például a polc rendszerek méreteit, a közlekedő folyosók méreteit, a raktárazott anyagok terhelését meghatározni. A polcrendszerek és a folyosók helyigénye alapján érdemes az épület méreteit meghatározni, így a lehető legkevesebbre csökkenthető a felesleges területek felülete, amit megépíteni és üzemeltetni is felesleges költség.

Az épületek legtöbbje több tíz évre meghatározza a benne folytatott tevékenység hatékonyságát, így hosszú távra érdemes előre gondolni, így a beruházás megtérülését is hosszú távra kell tervezni. Ez fokozottan igaz a hőszigetelések és természetes fény beeresztő panelek elhelyezésére és mennyiségére is.

Csarnok ingatlan kiválasztása

Ha az épületünk méreteit és egyéb paramétereit meghatároztuk előre, akkor az ingatlan kiválasztása is sokkal egyszerűbbé válik. Az ingatlanok beépíthetősége és elhelyezkedése alapján gyorsan le lehet szűrni a megfelelő területeket.

Csarnok építési engedélyek megszerzése

Miután az épület paramétereit tisztáztuk és az ingatlan is rendelkezésre áll, az engedélyezési tervek elkészítése következik. Ezt a legtöbb kivitelező vállalkozás magára vállalja, de mindenképp érdemes erről meggyőződni még a kivitelezési szerződés megkötése előtt.

Csarnok alapozása

A földmunka, mélyépítés, alapozás valamint az épület gyártása és helyszínre szállítása párhuzamosan történhet. A közművek kiépítése szintén ez alatt megkezdődhet. Természetesen mindenképp megbízható tapasztalt céget bízzunk meg, hiszen a nem megfelelő talajmunka alapjaiban befolyásolhatja a leendő csarnok élettartamát is.

Csarnok vázszerkezet kialakítása

Az úgynevezett elsődleges vázszerkezet (tömörgerincű acéltartók) oszlopainak elhelyezését kell elvégeznie a kivitelezpknek. Ebben a fázisban az építő először a merevítéssel ellátott mezőt helyezik el, így már építés közben is biztonságosan megáll a szerkezet.

Csarnok tető- és falváz felszerelése

A hidegen hengerelt és horganyzott, meghatározott profillal kialakított tartókat, továbbá a nyílászárók és egyéb kiegészítő elemek kiváltásait klippekkel a főtartókra szokás elvégezni. Ezek további merevítést adnak a szerkezetnek és a leendő szigetelést és burkolatokat is tartják.

Csarnok szigetelése

Először a tető esetleges szigetelése, majd a tetőburkolat elhelyezése kezdődik el. Ezzel párhuzamosan, de néhány nappal késleltetve az oldalfalakra is elkezdődhet a szigetelés és a külső burkolat felszerelése.

Sajnos sok cég nem fordít kellő figyelmet a megfelelő csarnokszigetelésre, holott ez drasztikusan befolyásolhatja az adott épület megtérülését is. A szigetelés döntően két téren nyilvánulhat meg, melyek a hő- és a vízszigetelés. Vízszigetelés esetében a csarnok épületek leggyakrabban acél könnyűszerkezetes, vagy vasbeton vázas, helyszínen szerelt, ritkábban több szerkezeti egységében is előre gyártott elemekből álló nagyméretű létesítmények. A nagy méreteket könnyen követni képes lágyfedés azonban könnyen elérhető a megfelelő szintű szigetelés. Erre a Renolit kínálatában három kiváló szigetelési technológia is rendelkezésre áll, melyek között megtalálhatjuk a:

  • Alkorplan F (hagyományos PVC)
  • Alkorbright
  • Alkorsmart

Amennyiben semmilyen rendkívüli igény nincs, akkor az olcsó, gyors, az általánosan megszokott környezeti igénybevételekhez alkalmazkodó megoldásként az Alkorplan F megodlás lehet a legjobb választás. Ezzel szemben, ha fontos szempont a védelem a tető rétegeinek, és magának az épületnek is a lehető legkisebb felmelegedése, akkor a jó szolár reflexiós index-szel rendelkező anyagok választása lehet indokolt, mint az Alkorbright, vagy Alkorsmart.

Csarnok építés szakipari munkái

A már elvégzett munkaszakaszokat követően az adott csarnok már egy “zárt doboz”, így a szakipari munkák (nyílászárók, válaszfalak, gépészet, elektromos hálózat, gyengeáramú hálózatok, burkolatok kiépítése) elkezdhetők. Ezeket a munkákat egymással párhuzamosan lehet végezni, összehangolásuk a minőség és a kivitelezési idő szempontjából nagyon fontos.

Összegezve:

A csarnoképítés során tehát számos munkafolyamat esetében érdemes odafigyelni a minőségi munkavégzésre, főképp mivel ezek alapjaiban határozzák meg a leendő csarnok élettartamát, fenttartási költségeit és ezáltal megtérülésüket is.

Mivel lehet szigetelni a zöldtetőt?

A zöldtetők bár egyre népszerűbbek, de ha nem figyelünk oda és inkább olcsóbban, mint minőségin próbálnánk megoldani, akkor bizony komoly problémák is jelentkezhetnek a későbbiekben. Persze nem csak spórolás, hanem a hozzá nem értés is ugyanígy gondot okozhat, ezért mindenképp érdemes képbe kerülni, hogy mivel lehet szigetelni a zöldtetőt és mire is figyeljünk oda.

Zöldtető kialakítása

Egy szépen kialakított zöldtető könnyedén díszévé válhat minden ingatlannak, legyen az egy munkahely vagy „csupán” egy otthonos lakóház. A zöldtető kialakításánál azonban csaknem ugyanakkora odafigyelés szükséges, mint maga az ingatlan építésekor, hiszen amennyi szépséggel kecsegtet, legalább annyi bosszúság is lehet egy nem kellő odafigyeléssel kivitelezett zöldtetőben.

Ehhez olyan technológiákra van szükség, melyek többek között a szigetelés terén is formabontóak. A legfontosabb szempont a szigetelő anyagok tekintetében, hogy a szigetelő lemezek a beültetett növények gyökereinek behatolásával szemben ellenállóak legyenek (gyökérálló lemezek). Erre több megbízható módszert fejlesztettek ki a zöld tető szigetelés terén. A zöldtető szigetelésben például a RENOLIT AlkorGreen zöldtető rendszere tökéletes megoldást nyújthat azok számára, akik komplett zöldtető rendszerre vágynak, minden szükséges réteggel.

Extenzív zöldtetők

Az extenzív zöldtetőnél többnyire igénytelen szárazságtűrő növényzetből és kis rétegvastagságú (kisebb 20 cm-nél) talajkeverékből és vízmegtartó rétegből kialakított tetőről beszélhetünk.

A növényzete szárazságtűrő valamint télállóak, de nem szolgál állandó emberi tartózkodásra. Emiatt azonban nem is igényel rendszeres gondozást, kivéve a telepítési időszakot, mikor is a begyökeresedésig öntözni, locsolni szükséges a növényeket.

Extenzív zöldtető rétegrendje

  • extenzív növényi állomány
  • ültető közeg
  • szűrőréteg
  • vízmegtartó réteg
  • védőréteg
  • gyökérálló vízszigetelés

Intenzív zöldtetők

Az intenzív zöldtető rendszer már komolyabb munkálatokat igényel, ugyanakkor sokkal látványosabb is, mert a tetőn az igazi kertekhez hasonlóan, majdnem minden dísznövény ültethető. Sőt mi több, kisebb tavak, pihenésre alkalmas padok, árnyékolók, burkolt járdák, játszóterek is kialakíthatók, igény, hely és persze teherbírás szerint.

Az ültetőközeg vastagsága legalább 25 cm, de nem ritka az 1- 2 m vastagságú sem, emiatt azonban az intenzív zöldtető kivitelezése alapos tervezést igényel, vagyis építész, statikus, vízszigetelő szakember, kerttervező együtt működése elengedhetetlen.

Intenzív zöldtető rétegrendje

  • intenzív növény állomány
  • ültető közeg
  • szűrőréteg
  • vízmegtartó réteg
  • védőréteg
  • gyökérálló vízszigetelés

Zöldtető gyakori problémái

Zöldtetőknél gyakori hibának számít, hogy egy vagy több rétegalkotót kihagynak a kivitelezéskor, vagy az előírtnál silányabb minőségű anyag beépítésével spórolnak, mint ami a tervben szerepel. Jellemző problémának számít még, amikor két réteg vízszigetelő lemez beépítése helyett, csak egy réteget építenek be. Emiatt tehát kiemelten fontos, hogy a tervben szerepelt módon alkalmazzuk a rétegalkotókat, ellenkező esetben hibásan működő zöldtető készül. Ezt kiküszöbölendő a komplett rétegrendű zöldtető rendszerek lehetnek a legjobb választás, mint a RENOLIT AlkorGreen terméke, amely minden egyes szükséges réteget tartalmaz a zöldtető kialakításához. Az ilyen és hasonló rendszerek az alábbi előnyökkel rendelkeznek:

Komplett zöldtető rendszer előnyei

  • kiváló zajcsillapítás
  • kisebb fűtési-, és hűtési költségek
  • hosszabb élettartam
  • kisebb fenntartási költség
  • alacsonyabb súly
  • csökkenti az esővíz elszivárgást, javítja az esővíz felhasználást
  • oxigént termel
  • elnyeli az elektromágneses sugárzást
  • minden szükséges réteg rendelkezésre áll

Összegezve:

A zöldtetők szigetelése során tehát koránt sem mindegy, milyen rétegrendet és milyen minőségben telepítenek. Erre mindenképp érdemes odafigyelni, hiszen számos kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat, ha például a RENOLIT kínálatából választunk.

Mit jelent a zöldtető szigetelése?

A zöldtető egyre inkább népszerű azon ingatlantulajdonosok, vagy leendő tulajdonosok között, ahol az adott épület lapostetővel került kialakításra. Egy-egy zöldtető nem csak hogy esztétikai értéket, de praktikumot is hordozhat magában, ám ehhez mindenképp egy megbízható tapasztalt kivitelezőre és megfelelő szigetelési anyagokra van szükség. Ahhoz azonban hogy képbe kerüljünk arra vonatkozóan, hogy mivel érdemes szigetelni zöldtető esetén, mindenekelőtt meg kell ismernünk, hogy mit is jelent a zöldtető szigetelése. A következőkben ezzel foglalkozunk részletesebben.

Zöldtető fogalma

A zöldtető fogalmi meghatározásban annyit tesz, hogy az adott ingatlan olyan növényzettel telepített olyan lapos- vagy ritkábban nyereg tetővel rendelkezik, amelynél a növényzet tartós fennmaradását állandó, vagy időszakos gondozással megőrizhetjük. Ilyen tetőszerkezetnél, a tetőszigetelés rétegei és a kertészeti rétegek szerves egységet alkotnak.

Amennyiben a legpontosabb megfogalmazását keressük a zöldtetőknek, akkor azt mondhatjuk. hogy mindazokat a legalább 60%-ban növényzettel borított felületeket, amelyek alatt a felszíntől számítva legfeljebb 1,5 méterre épített födém található, zöldtetőnek tekinthetjük.

Zöldtető típusok

A zöldtetők esetében attól függően, hogy milyen szintű növényzetet is szeretnénk telepíteni az adott területre 3 fő típust különböztethetünk meg:

  • extenzív
  • intenzív
  • félintenzív

Extenzív zöldtető

Az extenzív zöldtető esetében kisebb méretű növények fedik, gyengébb gyökerekkel, vékonyabb ültetőközegbe telepítve a tetőt. Ezeknél a növényzet aljzatául szolgáló ültetőközeg vastagsága 3-15 cm, így az ebből származó tetőteher 30-150 kg/m2. Fenntartási igényük minimális, alapvetően ezek nem járásra, állandó közlekedésre való tetők. A növényzet jellemző fajtái például a különböző kisebb lágyszárú növények, fűfélék, szárazságtűrő pozsgás növények.

Intenzív zöldtető

Intenzív tetőről beszélhetünk, amikor akár nagyobb cserjéket, vagy fákat, fűféléket, tehát kerteket építünk a tetőre, amelyek rendszeres fenntartásáról öntözéssel is gondoskodunk. Az ilyen növényzetnek azonban sokkal erősebbek lehetnek a szigetelést is támadó gyökerei, és fennmaradásuk vastag, akár több méteres földréteget, ültető közeget igényel. Továbbá a zöldtető szigetelése során a behatásoknak ellenálló, gyökérálló vízszigetelés is szükséges.

Félintenzív tetőkert

Az extenzív és intenzív zöldtetők kompromisszumos keresztezése. Alkalmas emberi tartózkodásra, járásra, pihenésre, de időszakos öntözést igényel, viszont talajkeveréke vékonyabb, és növényzete legfeljebb nem túl agresszív gyökérzetű félcserjékből, évelőkből, gyepből áll.

Zöldtető szigetelés előnyei

A zöltetőknek számos előnyük van, melyeket az alábbiakban foglalhatunk össze röviden.

  • növeli az ingatlan értékét
  • véd az UV-sugárzástól, az öregedéstől, és mechanikai sérülésektől is
  • télen javítja a hőszigetelő képességet
  • nyáron a párolgás miatt hűtik a szerkezetet.
  • nem terheli túl a csapadékvíz, a város csatorna rendszerét
  • egy esztétikus és kellemes plusz élettér
  • jelentős mennyiségű port, szennyeződést köt meg

Zöldtető szigetelése

Mivel a zöldtető szerkezete egységes egészet alkot a felső növényzettől, az alsó vízszigetelésig, ezért érdemes mindig a legjobb minőséget választani a kivitelezés során. A Renolit Kft kínálatában számos pontosan erre acélra fejlesztett termék található, így mindenképp érdemes szemügyre venni az AlkorPlus és AlkorGreen rétegező anyagokat.

Összefoglalva:

A zöldtető szigetelésének kiválasztáshoz mindenekelőtt azt érdemes eldönteni, milyen típusú zöldtetőt is szeretnénk kialakítani. Mindezek után már a tervezés is könnyebbé válhat, hiszen könnyebben kalkulálhatók a jövőbeni költségek.

Mit jelent a lapostető vízszigetelése?

Számtalan esetben fordulhat elő, hogy egy-egy ingatlan tetőszerkezetének szigetelése nem megfelelően történik, vagy az idő előrehaladtával elöregedik a szigetelés. Ez minden fajta tetőtípust érinthet, de a lapostetők esetében a megfelelő szigetelés kiemelten fontos, főképp a csapadék elleni védelem miatt. Éppen ezért az alábbiakban azzal foglalkozunk, hogy mit is jelent a lapostető vízszigetelése és miként érhetjük a legjobb szigetelést e téren.

Lapostető fogalma

A lapostetők fogalma alatt azokat a tető szerkezeteket értjük, amelyek lejtése nem haladja meg a 7%-ot. A lapostető szigetelés az épületet felülről érő hatások ellen védő szigetelő rétegek összessége, ami tartalmazza a csapadékvíz elleni szigetelést és az épület funkciójának függvényében hőszigetelést is, valamint az ezekhez szükséges kiegészítő rétegeket (pl. elválasztó rétegek, lejtésképzés, párazáró réteg).

Lapostető vízszigetelés feladata

A lapostető vízszigetelésének feladata, hogy védje az épületet a csapadéktól. Ezen felül a tető felületét érő egyéb hatásoktól is védi a többi szerkezeti elemet, így védhet a napsugárzástól, szélhatásoktól, vegyi hatásoktól. A minőségi szigetelés igazán hosszútávon válhat kifizetődővé, hiszen jelentősen meghosszabbíthatja a tetőszerkezet élettartamát, így gondtalan mindennapokat biztosíthat számunkra.

Lapostető típusok

A tető szigetelésének mikéntje nagyban függ attól, hogy milyen típusú lapostetőről is van szó. Emiatt jó ha tudjuk, hogy találkozhatunk:

  • nem járható
  • járható lapostetővel is.

Utóbbira hivatkozhatunk úgy, is hogy hasznosított lapostető, ezen belül pedig megkülönböztethetünk:

  • gyalogos forgalomra szánt (pl. terasztető)
  • járműforgalomra méretezett (pl. parkolótető),
  • növényzettel telepített zöldtetőt.

A zöldtetők esetében még megkülönböztetünk további két típust, melyek az:

  • extenzív zöldtetők és az
  • intenzív zöldtetők.

Extenzív tetők közé a vékony talajréteggel ellátott, kisméretű növényzettel telepített zöldtetőt tekinthetjük, míg a vastag földréteggel kialakított, akár fás szárú növényzettel telepített zöldtetőt tekinthetjük intenzívnek. Utóbbiba tartoznak a hegyoldalba beépített, növekvő vastagságú földréteggel ellátott építmények (pincék, garázsok) szigetelései is.

Lapostető vízszigetelési védelme

Jól látható tehát, hogy a lapostetőkön belül is megkülönböztethetünk számos típust, melyek közül többnek is igen magas igénybevételt kell kibírnia. Legyen szó azonban bármelyik típusú tetőről is a minőségi csapadékvíz elleni szigetelésnek a következő hatásoknak kell ellenállnia:

Csapadékhatás elleni védelem

A tető felületét érő csapadék mindennemű (eső, hó, zúzmara és jég) védelmét el kell látnia, az év minden egyes szakában.

Napsugárzás elleni védelem

A tető felületétől és anyagától függően a napi hőingadozás akár 60 °C-os nagyságú is lehet, éves viszonylatban vizsgálva pedig már 110 °C nagyságú hőingadozásról beszélhetünk. A tetőn előforduló legmagasabb hőmérséklet könnyedén meghaladhatja a 80 °C értéket. A tetőszigetelést a napsugárzás részét képző ibolyántúli (UV) sugárzás is éri, amely a hőingadozással egyetemben hosszútávon kárt tehet a kevésbé minőségi szigetelésekben.

Szélhatás elleni védelem

A tetőszigetelést a szélhatásokból adódóan jelentős erőhatás érheti. Ennek értéke függ az épület földrajzi elhelyezkedésétől, környezetétől, formájától és magasságától is. A szélhatások elleni védelem érdekében a megfelelő leterhelésről, mechanikai rögzítésről vagy ragasztásról gondoskodni kell, amihez mindenképp minőségi kivitelező választása javasolt.

Mechanikai hatások elleni védelem

Ide tartoznak a természeti környezettel, időjárással összefüggő hatások (pl.: jég), a karbantartás és a hasznosítás során fellépő terhelések és igénybevétel is.

Vegyi hatás elleni védelem

A légköri szennyeződésből a csapadék által kioldott vegyi anyagok, melyek különösen a vegyi üzemek, ipartelepek közelében fordulhat elő nagyobb mértékben s károsíthatják a szigetelést, amennyiben az nem minőségi ellenálló anyagból készül.

Hő- és párahatás elleni védelem

Az épület belsejében és a külső térben kialakuló hőmérséklet- és páranyomás-különbség kiegyenlítődésével kialakulhatnak hőmozgások, és páravándorlások a tetőszerkezetben, melyek ellen szintén védhet a megfelelő vízszigetelés. Ezért fontosak a megfelelő minőségű munkavédelmi ruházatok.

Lapostető vízszigetelés kiválasztása

Mint minden ingatlan érintő beruházás esetében, úgy a vízszigetelés során is törekedjünk, arra hogy minőségi anyagokból , megbízható kivitelező segítségével történjen a kivitelezés. Ellenkező esetben nem biztos, hogy a kellő hatást érjük el és így rövid időn belül újra a szigetelő réteghez kell nyúlni.

Összegezve:

A lapostetők vízszigetelése tehát nem csak a csapadékvíz elleni védelemben fontosak, hanem egyéb védelmi funkciókat is elláthatnak. Amennyiben megfelelő szigetelést keres, akkor a RENOLIT Kft kínálatában számos lapostetőre alkalmas megoldás közül is válogathat a lapostető típusától is függően.

Tető szigetelése utólag

Gyakori probléma, főképp a régebbi építésű házak esetében, hogy a szigetelés nem megfelelő, vagy elavulttá válik. Ritkábban de az is megeshet, hogy a korábban végzett szigetelést nem megfelelő minőségben végezték el, így a tető szigetelését utólag szükséges korrigálni. Az alábbiakban ezzel a témakörrel és a lehetséges megoldásokkal foglalkozunk.

Utólagos tetőszigetelés okai

Tetőszigetelés utólag készíthető, amennyiben a meglévő hőszigetelés, vagy a vízszigetelés rossz, vagy valamiért nem felel meg az igényeinknek. A hőszigetelés és a vízszigetelés a tetőn sokszor csak együtt mozgatható, fejleszthető, azaz amikor az egyiket fejleszteni kívánjuk, akkor a másikon is alakítani kell.

Utólagos szigetelés az esetek jelentős részében akkor szükséges, amikor:

  • káresemény miatt sérült a szigetelés
  • a szigetelés elöregedett
  • a meglévő szigetelés jól működik, de nem elég hatékony.

Utólagos tetőszigetelés lépései

Bár az utólagos tetőszigetelésnek több oka is lehet, de a lépések az okoktól függetlenül szinte mindig ugyanazok, így az alábbi lépcsőfokokon kell végighaladnunk, ha utólagos tetőszigetelésre kerülne sor.

Utólagos tetőszigetelés okának meghatározása

Káresemény következtében az első lépés minden esetben, hogy meg kell találnunk a beázás, károsodás okát. Ez sokszor szakember bevonásával oldható csak meg, mert nem mindig ott van a hiba a tetőszigetelésben, ahol az például alulról, a lakótér felől látható. Emellett a tetőszigetelő anyagoknak, és a tetőn alkalmazott rétegeknek is lehet rejtett hibájuk, amelyeket nem könnyű észrevenni. Azt csak bizonyos jelekből az szakavatott szem képes észrevenni.

Felmérés

Amennyiben meghatároztuk a beázás okát, akkor következhet annak felmérése, hogy mit is lehet tenni, és ez mennyibe is kerülhet. Ehhez mindenképp egy megbízható kivitelezőt érdemes választani, akik hosszútávú megoldást kínálnak, hiszen számos olcsóbb, de gyengébb árajánlatot is kaphatunk. Ezért mindenképp érdemes több helyről árajánlatot kérni, és összehasonlítva őket meghozni a legjobb döntést.

Utólagos tetőszigetelés

Az utólagos tetőszigetelés során a meglévő hibás részeket általában el kell távolítani. Azaz a felgyűrődött, elszakadt, hullámosodott, átnedvesedett, netán át is penészedett anyagokat el kell távolítani, és a helyüket újjal kell pótolni. Ezt követően az egészet új vízszigeteléssel kell ellátni. A legjobb kivitelezők a helyreállítást olyan anyagokkal és módszerekkel végzik, amelyek tartósan, több évig, vagy több évtizedig is ellenállnak a környezeti és időjárási hatásoknak.

Amennyiben a szigetelés nem sérült, csupán elégtelen mértékű, akkor értelem szerűen nem kell nem kell károsodott, hibás anyagokkal foglalkoznunk, ellenben meg kell határozni azt, hogy milyen technológiával érhető el a kívánt eredmény. Ilyenkor lehetséges a meglévő szigetelés kiegészítése, de szélsőséges esetben a teljesen új szigetelés kialakítása is egy opció.

Természetesen ehhez a munkához is szükségesek a megfelelő munkavédelmi felszerelések, amik biztonségosabbá teszik a munkát. Munkavédelmi webáruházban érdemes ezeket beszerezni.

Utólagos tetőszigetelés ára

A jobb minőségű szigetelő- és egyéb anyagok nagyobb tudását a több tartósságot adó többlet adalékanyagok adják, emiatt némileg drágábbak is, mint az átlagos szigetelő anyagok. Amikor például nagyobb UV-stabilitást várunk el, akkor abba több UV-stabilitást fokozó adalékanyagot tesz a gyártó, amitől ez nyilván drágább lesz. De ugyanez a helyzet a tűzgátlóság, vagy a rugalmasság, hideghajlíthatóság, mikrobaállóság esetével is.

Amennyiben mindenképp olcsóbb megoldást szándékozunk választani, akkor kevesebbel is kell beérjük. Biztonságosabb olyan partnert választani, aki több éves szakmai múlttal, komoly tapasztalattal rendelkezik. Persze ugyanezért célszerű olyan gyártmányban és gyártóban gondolkodni, aki már évtizedek óta jelen van a piacon és nem engedheti meg magának, hogy drágán, gyenge tudású anyagokat adjon el.

Összegezve:

Az utólagos tetőszigetelés tehát nem kell hogy mindenképp kellemetlenséget okozzon számunkra. Amennyiben sikerül egy megbízható, minőségi munkát végző céget választani, akkor a tetőszigetelés utólagos fejlesztése is egy gördülékeny folyamat lehet. Ebben a RENOLIT Kft tökéletes partnere lehet Önnek!

A Lapostető vízszigetelése aloldalon minden termékünket megismerheti, ami elengedhetetlen a lapostető vízszigeteléshez.